Papírgyűjtés

Ökoiskola lévén, illetve a víz világnapjáról megemlékezve ÁPRILIS 2-án tavaszi papírgyűjtést rendezünk az iskolában. Reggel 7-től 16:30-ig várjuk az újságokat, könyveket, kartondobozokat stb. Fontos, hogy a papírokat csak kötegelve veszik át! Martyinné Pálföldi Anett

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Budapesten jártunk

December 20-án reggel jórészt az 5. és 6. osztály  tanulói útra kerekedtek . Az úticél Budapest volt. Miután leparkoltunk a Duna világörökség részét képező partján, megcsodáltuk az Országházat kívülről, majd egy helyi idegenvezetővel a turisták által is látogatható részeit belülről is megcsodáltuk. Rövid sétát tettünk a Vörösmarty térre, ahol a Bővebben……

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Zenei világnap

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre 1975 óta október 1-A ZENE VILÁGNAPJA. Pszichológiai kutatások bizonyították, hogy az éneklés valóságos életelixír. Segíthet legyőzni a hétköznapok nehézségeit, helyreállítani testi és lelki egyensúlyunkat. E szempontból nem az a fontos, hogy szépen vagy tökéletesen énekelünk, hanem a belső ráhangolódás. Az éneklés gyógyító erejéről szóló Bővebben……

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Mobilitási hét 2018 – Forráskút

Európa legnagyobb közlekedési és környezetvédelmi kezdeményezését, az európai mobilitási hetet és autómentes napot 2002 óta minden évben megrendezik. Szeptember 16. és 22. között számos európai városban szerveznek családi programokat, melynek célja, hogy minél többen környezettudatosan közlekedjenek,  használják kerékpárjukat az autó helyett. E program keretében iskolánk is gazdag programot kínált . Bővebben……

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

MDSZ futás – 2018

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) az idei évben is meghirdette az Európai Diáksport Napját, amelyhez a Forráskúti Általános Iskola ismét csatlakozott. 2018.09.28-án délelőtt az egész iskola „megmozdult”, és a gyermekek nekivágtak a 2018 m-es távnak. (Az alsós tanulók ennek csak a felét teljesítették.) A gyerekek többsége lelkesen futotta/kocogta le a Bővebben……

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta