2026. március 26-án iskolánkban megrendezésre került a hagyományos szavalóverseny, amelyen az alsó tagozatos tanulók mutathatták meg tehetségüket. A rendezvény jó hangulatban zajlott, a diákok lelkesen és felkészülten álltak a zsűri elé, és szebbnél szebb versekkel örvendeztették meg a hallgatóságot.

Az 1–2. osztályosok kategóriájában az első helyezést Vőneki Eszter nyerte el, aki kiemelkedő előadásmódjával és magabiztos szereplésével hívta fel magára a figyelmet. A második helyen Gyuris Lili, a harmadik helyen pedig Mantsch Márk végzett.

A 3–4. osztályos tanulók között is magas színvonalú előadásokat hallhattunk. Ebben a kategóriában az első helyet Vörös Zsófia érdemelte ki, aki kifejező előadásával nyűgözte le a zsűrit. A második helyet Kálmán Dalma, a harmadik helyet pedig Budai Viktória szerezte meg.

A zsűri döntése alapján a legkiemelkedőbb versenyzők továbbjutottak a körzeti fordulóra, amelyet Ásotthalmon rendeznek meg. Iskolánkat Vőneki Eszter, Gyuris Lili, Vörös Zsófia és Kálmán Dalma képviseli majd a következő megmérettetésen.

A verseny minden résztvevője dicséretet érdemel a bátor kiállásért és a lelkiismeretes felkészülésért.

Gratulálunk minden versenyzőnek és sok sikert kívánunk a továbbjutóknak!

Kategóriák: Hírek

Forráskúti Általános Iskola
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.