A forráskúti általános iskolások a Wacław Felczak Alapítvány DWA BRATANKI című pályázatának köszönhetően lengyel testvértelepülésünkön, Charsznicában jártak 2019. június 24 és június 28 között. 30 diák 4 felnőtt kíséretében utazott a Krakkó közeli településre. Kirándulásunkat Iwona néni tolmácsolása, helyismerete tette gördülékennyé.

Végtelenül gazdag programmal fogadtak bennünket.

Kedden részt vettünk kerámia foglalkozáson Witowice-ben, jártunk Wolbromban, Smolen várában, a Bledowska pusztán. Olkuszban az Antoni Minkiewicz Regionális Múzeumban néprajzi, numizmatikai, bányászati és várostörténeti gyűjteményeket tekintettünk meg. Szerdán az Ojców Nemzeti Parkba kirándultunk, délután pedig a miechówi bazilikát látogattuk meg, majd foglalkozáson vettünk részt a Niezowojowicei oktató gazdaságban. Csütörtökön a mindig izgalmas családi napon egy-egy lengyel családdal tölthettek a forráskúti gyerekek egy napot. A kánikulát a szállásunkon lévő medence hűs vize segített elviselni, no meg az ajándék kalapok. Minden nap volt lehetőség a helyi gyerekekkel való találkozásra is, beszélgetésre, közös focira. Pénteken búcsút vettünk Charsznyicától, Krakkóban rövid városnézés keretében megtekintettük a főtér nevezetességeit, köztük a Mária templomot, majd a Visztulán hajókirándulással zárult a program. A hajón elfogyasztott ebéd után indultunk haza.

A kirándulás vidám iskolai programjai közben új távoli barátokat szerezhettek tanulóink, kipróbálhatták angoltudásukat, de élvezetes volt egymás szókincsébe is betekinteni. Megízlelhettük a lengyel ételeket: a káposztás fogások, az uborkaleves, a kompót többnyire sikert arattak. Mindannyiunk egyik legizgalmasabb programja a családi nap volt. Érdekes programokkal, apró ajándékokkal halmoztak el bennünket a vendéglátók.

Szép és tartalmas napokat töltöttünk Lengyelországban! Biztosak vagyunk abban, hogy ezek az élmények kitörölhetetlenül a részünkké váltak! Kívánjuk, hogy a két település cserediákprogramja még sok-sok gyereknek szerezzen feledhetetlen pillanatokat!

Igazgatóság

Galéria:

Kategóriák: HírekÖko