25. Alapítványi est

2019. január 26-án 19 órakor kezdetét vette a 25. Alapítványi est, ahol szép számmal jelentek meg vendégeink. Galzóné Gyuris Tímea SZMK vezető köszöntő szavai után Sápi Zoltán igazgató úr nyitotta meg az estet. A negyedszázados rendezvényen külön köszöntöttük Fodor Lászlót és Miskolczi Józsefet, akik valamennyi évben részt vettek és szerepet Bővebben…

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Állt a bál az iskolában, farsangoltunk

A farsangi időszak kezdete január 6. vízkereszt, a vége pedig a nagyböjtöt megelőző húshagyó kedd éjfél, ami az idén február 13. Ezt az időszakot hagyományosan vidám mulatságok, bálok, lakomák, népünnepélyek jellemzik. Iskolánkban kicsik és nagyok mind-mind izgalommal telve, lelkesen készültek az ünnepségre.A hagyományoknak megfelelően minden osztály jelmezbe bújt, adott témakörnek Bővebben…

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Budapesten jártunk

December 20-án reggel jórészt az 5. és 6. osztály  tanulói útra kerekedtek . Az úticél Budapest volt. Miután leparkoltunk a Duna világörökség részét képező partján, megcsodáltuk az Országházat kívülről, majd egy helyi idegenvezetővel a turisták által is látogatható részeit belülről is megcsodáltuk. Rövid sétát tettünk a Vörösmarty térre, ahol a Bővebben…

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Zenei világnap

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre 1975 óta október 1-A ZENE VILÁGNAPJA. Pszichológiai kutatások bizonyították, hogy az éneklés valóságos életelixír. Segíthet legyőzni a hétköznapok nehézségeit, helyreállítani testi és lelki egyensúlyunkat. E szempontból nem az a fontos, hogy szépen vagy tökéletesen énekelünk, hanem a belső ráhangolódás. Az éneklés gyógyító erejéről szóló Bővebben…

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta

Mobilitási hét 2018 – Forráskút

Európa legnagyobb közlekedési és környezetvédelmi kezdeményezését, az európai mobilitási hetet és autómentes napot 2002 óta minden évben megrendezik. Szeptember 16. és 22. között számos európai városban szerveznek családi programokat, melynek célja, hogy minél többen környezettudatosan közlekedjenek,  használják kerékpárjukat az autó helyett. E program keretében iskolánk is gazdag programot kínált . Bővebben…

Szerző: ace05 | Közzétéve: telt el a közzététel óta
Forráskúti Általános Iskola
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.