Egész éves munkája eredményét mutatta be egy műsor keretében az Iskola művészeti tanszaka 2022.05.23-án a zsúfolásig megtelt Jerney János Művelődési Házban. Tóth Katalin intézményvezető-helyettes, a művészeti tanszak munkaközösségének vezetője a műsor előtt elmondta, az ismert okok miatt már két éve nem volt ilyen bemutatkozási lehetőségünk, ezért már nagyon várták a gyerekek ezt az alkalmat. A művelődési ház színpadán színjátszók, táncosok és a hangszeres tanszak diákjai léptek fel, de bemutatkoztak a kézműves tanszak tanulói is.
A produkciók sora a 4–7.-es diákok rock trap előadásával kezdődött, amelyben a testrészeiket használták hangszerként, ezt a klasszikus Légy jó mindhalálig című musical egyik betétdala, a Tízperc követett, amelyre a 4. osztály mutatott be koreográfiát. Az alsósok táncbemutatója bécsi keringővel kezdődött, majd a másodikosok műsora következett, akik egy modern szamba és gyerek hip-hop koreográfiával készültek. A harmadikosok a vadnyugati hangulatot idézték meg, countryzenére táncoltak.
A műsor első részét a 7-8. osztályos lányok tánca zárta. A tánckoreográfiákat Zsolnai Tamás táncpedagógus tanította be a gyerekeknek. A szünetben a kézműves tanszak munkáit lehetett megtekinteni a művelődési ház előterében. A szünetet követően a színjátszó tanszak két darabbal szórakoztatta a közönséget, először előadták a Mindenki c. darabot, amit Péter-Szabó Julianna rendezett, az Oscar-díjas rövidfilmből, utána a hangszeres tanszak néhány diákja mutatkozott be, akik furulyán és gitáron zenéltek. A délutánt egy részlet zárta Lázár Ervin A Négyszögletű kerek erdő című meséjéből.
Videók:
Táncosok:
Furulyások, gitárosok:
Színjátszók:
Mindenki:
Négyszögletű kerekerdő – Költészverseny:
Galéria: