30 évvel ezelőtt indította útjára a művészeti oktatást Kocsis Mária a forráskúti iskolában. Kezdetben társastáncot tanulhattak a nebulók, majd rövidesen bővült a paletta: zongora, citera, gitár, furulya tanszakokkal; sőt! színjáték és kézműves foglalkozásokon is kibontakozhatnak már tanítványaink.
A pénteki jubileumi koncerten jelenlegi (Balog János, Kisalbert Gusztáv, Nagy Léna, Török Hajnal) és volt tanítványok léptek fel.
László János tanár úr vette kézbe a születésnapi koncert szervezését; volt tanítványokat keresett meg, hogy színesítsék a műsort. Köszönet azoknak, akik elvállalták, hogy munka és család mellett időt szakítottak a gyakorlásra, és felejthetetlen perceket szereztek a közönségnek.
Kocsis Mária, a forráskúti iskola egykori igazgatónője köszöntő beszédében felidézte a 30 évvel ezelőtti művészeti oktatás indítását, majd László János Goethe gondolatával nyitotta meg a koncertet:
„Aki nem szereti a zenét, nem érdemli meg, hogy embernek nevezzék; aki szereti, félember; s aki műveli is, az az egész ember.”
A műsor Leopold Mozart Gyermekszimfóniájával kezdődött, amit Kálmán Csaba, Kálmán Attila, Kálmán Gergő, Kálmánné Mucsi Ildikó, Tóth Katalin, Dr. Fodor Lilla, Fodor Nelli, Kovács Aida, Tapodi Henriett és Török Karolin adtak elő.
László János tanár úr 2 műsorszámmal szórakoztatta a közönséget: az egyiket volt tanítványa, Tari Nikolett, a másikat iskolánk tanára: Csúcs-Ádók Anita kísérte zongorán.
Volt tanítványok következtek: Széll Szonja, Oláh Ferenc, Pesti Zsolt gitáron, Kocsis Réka furulyán és zongorán, Tapodi Henriett, Török Karolin furulyán, Gyuris Lajos, Ruzsa Viktor, Simon Gábor zongorán játszottak. Zádori Anita csodálatos éneke igazi katarzisélmény volt.
Pálnik András szólót énekelt és citerán játszott. Egykor Hunyadvári Pista bácsi indította útjára a citeraoktatást iskolánkban. Az alkalmi citeraegyüttest Repkóné Farkas Kitti koordinálta; az ő vezetésével két népdalt hallhattunk. A Juharfa induló éneklésekor többek szemében könny gyűlt . Az együttes tagjai: Repkóné Farkas Kitti, Farkas Andrea, Sahinné Vass Andrea, Szűcs Anikó, Szűcs Teréz, Szalai Zsoltné, Zádori Anita.
Minden elismerés megilleti a fellépőket. Mintha el sem telt volna az a 10, 20 év, amíg nem gyakorolták a hangszerjátékot. Zseniális előadásokat hallhattunk. Köszönet érte.
Alkalmi kórusunk műsora zárta a jubileumi koncertet. Akik énekeltek: Fodor Nelli, Tapodi Henriett, Repkóné Farkas Kitti, Szalai Zsoltné, Csáki Katalin, Sahinné Vass Andrea, Szűcs Anikó, Szűcs Teréz, Farkas Andrea, Zádori Anita, Barakonyiné Kómár Mária, Dr. Fodor Lilla, Török Karolin, Tóth Katalin.
A műsor végén Sápi Zoltán főigazgató megköszönte a szereplők munkáját, majd Fodor Imre polgármester méltatta a művészeti oktatást, a hangszerjátékban rejlő értékeket.
És ha születésnap, akkor nem maradhatott el a torta sem.
Úgy gondolom, maradandó élményekkel lettünk gazdagabbak. Köszönjük a résztvevők, a felkészítő tanárok: László János, Kálmánné Mucsi Ildikó, Pesti Zsolt áldozatos munkáját; Csúcs-Ádók Anita zongorakíséretét, Marázné Séllei Erzsébet dekorációját.