Sándorfalvi kaland
(Galériával) A Várak, kastélyok az irodalomban verseny zárásaként május 29-én az 5-6. osztályos csapattal, (…)
(Galériával) A Várak, kastélyok az irodalomban verseny zárásaként május 29-én az 5-6. osztályos csapattal, (…)
Március a tavasz, a kikelet első hónapja, amely a furulyaversenyek hónapja is volt ebben az évben. Rögtön az elején, március 6-án vettünk részt a szentesi XXXIV: Csongrád-Csanád Vármegyei Kortárszenei Találkozón, ahol Klebniczki György: Délután a füvészkertben című kötetéből játszottak a gyerekek. Szép eredményeket értek el: Ezután – március 20-án – Bővebben…
2024.április 23. 2024. április 23-én 7. alkalommal szervezte meg az Üllés, Forráskút, Csólyospálos Községi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Forráskúton a felsős térségi matematikaversenyt, melyen a mórahalmi járás, valamint Domaszék és Algyő iskolái is részt vettek. 10 település 11 iskolájából közel 80 matematikában tehetséges tanuló versenyzett ebben az évben. Bővebben…
A Tudásbajnokság hat levelezős fordulóból álló országos szervezésű tanulmányi verseny, ahol minden érdeklődő megtalálja a kedvére való kihívást. A bátrabbak kipróbálhatják magukat a vármegyei jelenléti fordulón. Innen a legeredményesebben teljesítők meghívást kapnak az országos döntőbe. Az alábbi táblázatban látható iskolánk versenyzőinek névsora és az első féléves munkájuk minősítése: évfolyam név Bővebben…
A Szegedi Kossuth Lajos Általános Iskola Deszki Zoltánfy István Általános Iskolája 2024-ben 18. alkalommal hirdetett képzőművészeti pályázatot. Iskolánk több tanulójának műveit is neveztük a pályázaton, melynek május 10-én került sor az eredményhirdetésére. Két tanulónk művei kaptak díjat! Gratulálunk a helyezetteknek: Barka Tatjánának a különdíjhoz és Török Hajnalkának a II. helyezéshez. Bővebben…
Az idei versenyen is nagyon ügyesen szerepeltek tornászlányaink, ismét a dobogó tetejére állhattak. Köszönjük ezt a szép eredményt: Budai Blankának, Goda Fanninak, Kálmán Rominak és Nagy Lénának. A lányok felkészítője Kasza Ivetta. Gratulálunk!
2024. február 16 án Szegeden az Szent-Györgyi Albert Agórában a PRO MUSICA AMI szervezésében volt az V. Csongrád-Csanád Vármegyei Bicinium Éneklési Verseny, ahol a forráskúti tagintézményt két diák – Budai Blanka 5.o., Nagy Léna 6.o. – képviselte. Ők, a zsűri döntése alapján „Kiemelt Arany” minősítést kaptak. Gratulálunk a versenyzőknek! Tóth Bővebben…
Az adventi időszakban az iskolában hetente gyertyagyújtással, majd a szünet előtti napon kézműves délutánnal készültünk az ünnepre. 2023. december 21-én, a téli szünet előtti utolsó tanítási napon került megrendezésre az iskola karácsonyi ünnepsége a Jerney János Művelődési Házban. A 3. osztályos tanulók „Oscar Wilde: A boldog herceg” című művét adták Bővebben…
Mint láthatták új értékkel gazdagodott településünk, a Jerney János Művelődési Ház falán Petőfi Sándor emléktáblája került kihelyezésre. A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) pályázatot hirdetetett Petőfi Sándor születésének 200 évfordulója alkalmából. A pályázat keretében Petőfi emlékhely kialakítására lehetett pályázni, mely lehetőséggel önkormányzatunk is élt.Bár a kiírás még 2022-ben történt, Bővebben…
A tanév első féléve során is több programot tudtunk megvalósítani a gyerekekkel, a gyerekeknek. Október végén a Kemencés Piacon „TökJó nap”-ot tartottunk. A programon lehetőség volt halloween tök faragására, kemencében sült tök kóstolására és a piac kisállatait is megcsodálták a gyerekek. A délután rendezvényen nemcsak a napközisek, hanem Bővebben…